10 °C
hu de en
x
x

Nagycenk

Nagycenk az Alpokalján, Soprontól 12 km-re, Kőszegtől 38 km-re, Szombathelytől 53 km-re fekszik.
A település első írásos említése 1291-ből származik.

A falu két község, Nagycenk és Kiscenk egyesülésével jött létre 1892-ben. A falu környéke már az őskor óta lakott volt. 1532-ben a törökök kirabolták és felégették a falut, a lakosság egy része elpusztult, helyettük horvát telepesek érkeztek. 1677-ben Széchenyi György érsek zálogjogon szerzi meg az egész sárvár-felsővidéki uradalmat, benne a két Cenket is. 1750 körül gróf Széchenyi Antal kiscenkre költözik, és megépíti a kastély mai épületeit. 1863-ban Ybl Miklós tervei alapján felépül az új római katolikus templom. 1895-ben Kiscenken gőzmalom épül. 1959-ben termelőszövetkezetek alakulnak. Az 1960-as évektől megindultak az építkezések a településen: új gyógyszertár, óvoda, egészségház, idősek napközi otthona, fogorvosi rendelő, új posta létesül. 1965-ben létrejön a Nagycenki Baromfikombinát. 1973-ban elkészült a kastély első épülete, a Széchenyi István Emlékmúzeum, majd a régi istálló helyén méntelep és lovas iskola nyílt. Megépült a Széchenyi Múzeumvasút. Az 1980-as években felújították a kastély többi részét, berendezték a múzeum másik épületét, és a kastélyszállót. Az oktatási intézményeken kívül könyvtár is működik a községben.
A település területe 19,45 km2, lakóinak száma: 2.700 fő.


Útvonaltervezés

Nagycenk neve összeforrt a Széchenyi-családdal. Nagycenk és környéke a Széchenyi-család birtoka volt. Itt élt gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója, valamint fia, gróf Széchenyi István, "a legnagyobb magyar". Egykori falujuk ma is méltó módon őrzi emléküket. A Széchenyi-kastély Magyarország egyik legszebb vidéki kastélya. A park közepén álló főépületben berendezett Széchenyi István Emlékmúzeum a Széchenyi-család életművével ismerteti meg a látogatót. A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút nosztalgiautazásra csábítja a kirándulókat. A mozdonyskanzen a magyarországi kisvasutak múltját idézi. A nagycenki Szent István Római Katolikus Templom építtetője is a Széchenyi-család. A templom előtti teret gróf Széchenyi István szobra uralja. Történelmi zarándokhelyünk, a Széchenyi Mauzóleum a közeli sírkertben található. Nagycenk múltjáról mesélnek az útmenti barokk szobrok és a Népszavazási emlékkút. A Nagycenk és Hidegség közötti Ilona major területén lovas bázis működik. A környék kedvelt kilátója a gróf Széchényi Ferenc által építtetett Gloriette.
 
 
Nevezetességek:
 
Széchenyi-kastély, Széchenyi István Emlékmúzeum, Kastélyszálló
A kastély újjáépítése a háborús pusztulása után sokáig váratott magára. Az sem dőlt el hosszú ideig, hogy a felújítást követően milyen funkcióra lesz alkalmas az egykori grófi lakóhely. A rekonstrukciós munkák 1969-ben kezdődtek, és addigra kialakult, hogy Széchenyi István életével foglalkozó kiállítás kap helyet az épületben. A Széchenyi István Emlékmúzeum gyűjteménye a legnagyobb az országban, amely egy történelmi személynek állít emléket.
A múzeum anyagának összegyűjtésében, a szakmai munka koordinálásában elévülhetetlen érdemeket szerzett dr. Környei Attila történész, aki haláláig (2000) igazgatója volt a múzeumnak.
A nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum a létrehozója, -és alapításától napjainkig háttérintézménye - az 1975-ben alakult Országos Széchenyi Kör-nek.

A főépület 1973-ban, a Széchenyi-szárnynak nevezett nyugati épületrész 1985-ben készült el.
A Múzeum főépületében, a földszinten Széchenyi István életének emlékeit állították ki.
Itt látható, pl. Széchenyi miniszteri dolgozószobájának berendezése, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia bocsátott a múzeum rendelkezésére.

Ugyancsak itt tekinthetjük meg a család történetét bemutató, valamint Széchényi Ferenccel kapcsolatos kiállítási anyagot is.
Az emeleti termekben Széchenyi István közéleti munkásságát, gazdasági tevékenységét, műszaki alkotásait szemlélhetjük meg. A nagyteremben látható a kastély egyetlen megmaradt rokokó kályhája, a falakon pedig neves művészek Széchenyi Istvánt és a család más tagjait ábrázoló festményei láthatóak.
Helyet kapott itt a folyamszabályozásokkal (Duna, Tisza), a közlekedésfejlesztéssel, (gőzhajózás, vasút), az úthálózat korszerűsítésével, megépítésével kapcsolatos tárgyi és képi anyag, valamint a korszerű majorgazdálkodás, ló, juh- és selyemhernyó-tenyésztés, gőzmalomépítés dokumentumai.
A folyosó benyílóban például a Lánchíd építéstörténete követhető nyomon, amely kiállítás különleges darabja az alapkő letételénél használt ezüst vakolókanál.
Az épület keresztszárnyában, a Széchenyi- szárny emeletén az Országos Műszaki Múzeum anyaga:
"A magyar ipar Széchenyitől a XX. századig" c. kapott állandó kiállítási lehetőséget.
 
 
A kastély védett parkja, a védett 2700m hosszú hársfasor (ültették 1753-ban) végén Széchenyi Béla és felesége síremlékével
 
Temető a Széchenyi család sírkápolnájával és kriptájával (1778, 1816)
 
Szent István templom (1864)
Nagycenk község középpontjában, a Széchenyi-tér legmagasabb pontján áll a Szent Istvánról elnevezett plébániatemplom. Története több mint hét évszázadra tekint vissza. Első említésével 1291-ben találkozunk, ekkor említi egy birtoklevél az akkor még Mindszentek titulusú templomot. 1326-ban egy oklevélben a maival megegyező helyét is megemlítik.
 
Széchenyi István szobra (1893)
 
Múzeumvasút és mozdony skanzen
A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút az 1970-es évek elején létesült két ütemben, összesen 3,6 kilométer hosszban. Létesítésének célja az akkor rohamosan fogyó kisvasutak értékeinek összegyűjtése, megőrzése volt. A kisvasúti pályán túl a nagycenki végállomáson egy járműgyűjtemény is várja az érdeklődőket. A kisvasút áprilistól októberig hétvégenként üzemel.
 
 
Nagycenki szálláshelyek:
 
Széchenyi Kastélyszálló
A Széchenyi Kastélyszálló 15 holdas ősparkban található. 1800-ban épült egykori ún. "Vörös Kastély"-ból helyreállított klasszicista épületben.
0699/360-061
info@szechenyikastelyszallo.hu
Nagycenk, Kiscenki út 3.
www.szechenyikastelyszallo.hu
 
 
Platán Panzió
Az Étterem felső szintjén panziót alakítottak ki, melyben négy szobával várják a pihenni vágyókat.
0699/361-300
platannagycenk@gmail.com
Nagycenk, Iskola u. 17/A
www.platanetterem-nagycenk.hu
 
 
Kuckó Vendégház
A Kuckó Vendégház első sorban családok, baráti társaságok, kis csoportok érdeklődését várja.
0630/200-3028
jaszberenyi.klara@vipmail.hu
Nagycenk, Rákóczi u. 39.
www.vendegszoba.hu
 
 
Nagycenki vendéglátóhelyek:
 
Platán Étterem
Étlapukon a finomabbnál-finomabb ételek mellett, több mint 40 féle pizza is színesítik a kínálatot.
0699/361-300
platannagycenk@gmail.com
Nagycenk, Iskola u. 17/A
www.platanetterem-nagycenk.hu
 
Csikós Csárda
A Csikós Csárda étterem, a hazai és nemzetközi konyha remekeivel várja betérő vendégeit.
0670/364-8312
info@csikoscsarda.hu
Nagycenk, Vámrét u. 1.
www.csikoscsarda.hu