6 °C
hu de en
x
x

Napnyugati Napok első sugarai 2022-05-30

2014. szeptember három hétvégéjén (13-14.; 20-21.; 27-28.), Leader pályázati forrásból, első ízben kerül megrendezésre a Napnyugati Napok. Hat, az Alpokalján fekvő település: Gyalóka, Nagycenk, Répcevis, Sopronkövesd, Szakony és Zsira közös összefogásának eredményeként számos programmal várja vendégeit.

Az Alpokalja kistérség még kiaknázatlan turisztikai kincseket birtokló 10 településének képviseletére alakult meg 2011-ben a Napnyugat Turisztikai Egyesület, azzal a céllal, hogy népszerűsítse és feltárja térségünk értékeit az eddig avatatlan szemek előtt is.

Az egyesület szervezésében az Alpokalja-Ikva Mente Leader Egyesület támogatásával „Kerékpáros pihenőhelyek fejlesztése Alpokalján” című projekt keretein belül, 2014. szeptemberi hétvégéin megrendezésre kerül hagyományteremtő szándékkal a Napnyugati Napok elnevezésű rendezvénysorozat.
Gyalóka, Nagycenk, Répcevis, Sopronkövesd, Szakony és Zsira, a rendezvény házigazdái a nívós és sokrétű programok mellett természeti adottságaikat, épített örökségeiket, hagyományaikat, vendégszeretetüket kínálják a térségbe érkezőknek.

A Napnyugati Napok szellemiségét a családosok és aktív pihenésre vágyók igényei határozzák meg, aminek köszönhetően rendezvénykínálatunk színes és széles palettát ölel fel.
A kulináris élvezeteknek hódolni vágyók számára a „Helyi ízek asztala” elnevezésű helyi termékeket terítékre hívó programot kínáljuk. A vidék szőlősgazdáinak köszönhetően szüreti forgatagba is belekóstolhatunk, megízlelhetjük a tök és diófesztivál kuriózumnak számító portékáit is.

Szeretnénk, ha a legkisebbek is megtalálnák a számukra érdekes és fejlesztő programokat, őket bábelőadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, játszóházakkal, és „Meseország” titokzatos varázslataival várjuk.
A sportolni vágyók, a profiktól az amatőrökön keresztül a bébi korosztályig nívós kerékpárversenyeken tehetik próbára magukat.

Túráink során nemcsak a környék természeti értékeit csodálhatják meg, de botanikai érdekességek, helyi történetek, történelmi szálak is gazdagítják a szemet gyönyörködtető, egykor megközelíthetetlen útvonalakat, melyeket végigjárva, feltöltődve térhetnek vissza a mindennapokba.
Emellett a kultúra szerelmeseit számos történelmi és képzőművészeti kiállítás, könnyű- és komolyzenei koncert szórakoztatja.
 
További részletes tájékoztatásért forduljon bizalommal egyesületünk elnökéhez, Fülöp Zoltánhoz (tel.: 06 30 9405165)